Láttam, hogy sietsz...
Ne haragudj, mondja az agyam.
Figyelj, formálja sorra a
beszédszervek parancsait.
Talán csak egy jó ürügyet,
ha gyorsan... Elejtetted a...
Mit is? Nincs semmi kifogás,
kiáltja vissza a túlhajszolt
logikám - inkább beszélgess
vele, könyvekről, azt szeretheti.
A lábak indulnának, a
test mozdulatlan. És most?
El fog menni, sikítja az
elakadó tüdőmozgástól
falnak préselt szív lihegve,
el-megy, el-megy, el-megy,
de közben én már máshol
járok, a sétálóúton meg az
ő fejében, kutatva, mit fog
gondolni, ha végre odaérek,
talán bolond vagy egy liba
vagy szüfrazsett vagy tini és
elítél a hajam miatt és mert
büfészakos vagyok és
- Szia.
Vannak azok a pillanatok, ahol őrültségnek tűnik megszólítani valakit, mert nem vagy olyan, mint ő, és minden bátorságodat össze kell gyűjtened, hogy megtedd. Aztán van, amikor ezekből közeli kapcsolat szövődik.
Így találkoztam én a fordítói mesterképzéssel.
Gratulálok! Remélem szeretni fogod. :)
VálaszTörlésA vers pedig igazán... szóhoz sem jutok. Úgy érzem, el kell olvasnom még párszor. :)
(UI: Nem tudom, láttad-e, ami egy ideig kint volt nálam. Hétfőtől új címen él a blogom, és Sofííí néven írom tovább. A címet megtalálod a nevemen, ha érdekel. ^^)
Nagyon kedves tőled, köszönöm szépen! Sajnálom, hogy ilyen későn válaszolok, annyira katyvasz most minden, ezért nem láttam a változtatást sem, de máris átírom a nevet/címet oldalt :)
VálaszTörlés