Egyél univerzumot

Azt mondják, ahhoz, hogy ars poeticát írjak, meg kell írni több ezer verset. Lehet, hogy akkor tudnám, melyik szín a kedvencem, mert most éppen nem rózsaszínnel lenne kedvem festeni, hanem kékkel. Ha viszont az oldal kék lenne, kicsit olyan lenne, mint az asztalom alatt: kék nadrágon kék könyvet olvasok, és szerintem azért vettem meg az Esőt is a boltban, mert kék volt, nem pedig azért, mert valami azt súgta, hogy ez megegyezik azzal az Esővel, amiről a szép emlékeim vannak. A szivárványszínű esernyőmben is a három kék tetszik most a legjobban, és csodálom, hogy N. nem vett észre rögtön a folyosón, mert könnyen felismerhető vagyok a megnyugtatóan kék táskámról.
A kék hideg szín, de a hideg víznek is megvan a maga öröme. Minden lelassít benne, fontolóra veszi a döntéseket, még a vér is lassabban kering, azt hiszi, alszik. Az ébren alvásban előjönnek a gyerekkori emlékek, mikor a kék rákunk a vödör alján lesett rám a hideg vízben, ő is így érezhetett most. És fontos tudni, hogy önként ment be a vödörbe, nem érezte magát bezárva. Kellett neki a víz. Hogy lélegezzen.
Én nem tudok lélegezni a vízben, de megtanultam nem félni tőle. A víznek sok jelentése van. Álmomban egy gyönyörű vízfelszín mellett álltam. Tudtam, hogy bele fognak lökni, valamikor, egyszer, hirtelen és kegyetlenül. Nem tudok úszni. Képtelen voltam eldönteni, hogy mély-e vagy sem, belefulladok-e, vagy csak pocsolyába lépek. Órák teltek el így, de nem is nagyon érdekelt már. Csak néztem a gyönyörű vizet, és bizonyos időközönként újra nagy levegőt vettem.