a nyár selymes hajnalában
amikor a párnába lyukat éget
a nap homokszagú íve ott
a porral szökni kezdtél
beléd vájtam az ujjam és
a szőnyeg tollas lett
hemperegtünk a rongyban
és vattát tettünk egymás
nyitott szájába óvatosan
megrágtuk és kértünk még
a versbe nem kell sok érzet
elég eklektikus így is
hogy én vagy és te vagyok
és ezért nem izgat már a komód
se ott mellettem-ünk pedig
imádtam bedugni a kezem
elrejteni a sárga fény elől
beledugni az üres keménybe
és kirántani újra meg újra
hogy letépje rólam a bőrt
élni kellett akkor élni együtt
az utolsó esély szorongásával
és tudtuk hogy minden fal
hazudik mert nem is hideg
az álmok viszont megtörténnek
a piros izzó tetők alatt sárga
színek között hunyorogtunk
régi dalokat hallgattam amíg
te befogott füllel nevettél
és vártuk a hűvös éjszakát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése