Emlékezzünk

Mindig azért cukkoltak, mert alig tudok számokat, dátumokat megjegyezni, de az utóbbi időben megtudtam, hogy ez nem hátrány, sőt: mikor visszagondolok az előző három évre, mintha egy összefoglaló zenei videót látnék magam előtt, és nem számít többé, hogy a vihar mikor volt a kőlépcsőn, hogy összefüggött-e a borsópempő illata azzal, ahogy sörös angolok felé pillantgatok a nyelvtanom miatt aggódva, hogy a matricát mikor is láttam, amikor arról beszéltem, mennyire haragszom az egyik barátomra, hogy a csillogós nadrág akkor volt, amikor már haragudtam, vagy előtte, és a fanta narancs (vagy citrom) hiánya mennyire kínzott attól függően, nyár volt-e vagy tél, hogy a kövek vajon mindig hidegek voltak-e, vagy csak akkor, azon a titokzatos napon, és azt se tudom, voltam-e szerelmes, vagy csak épp arra gondoltam-e, aztán elmúlt, aztán talán egy év múlva jött vissza újra? mikor néztem a nagy mókusokkal teleírt skandináv vázlatot, és arra gondoltam, hogy mi lesz akkor, ha egyszer én leszek a reménytelen hülye, és talán éppen most a zh előtt, abban sem vagyok biztos, hogy minden nap volt-e kiflim, de az biztos, hogy mindig éheztem a sajtburgerre a szomszédban, de alig jutottam el odáig; a könyvtárnak valahogy zöldszaga volt, a titkos szobába pedig csak én vittem be a zöldszagot, de örültem neki, hogy nincs nagyobb bajom, mint hogy hülyének néznek, amiért a lépcsőn sétálva tudok csak történetet írni odabenn - talán azért ekkora maflaság és szépség a Sissie Traylor, nekem, - és a kódexirodalmon új barátságok szövődtek, mert mi egy család voltunk, akinek a tagjai nem tudják, hogy akkor már találkoztak, csak úgy hívták egymást magukban, hogy az átlátszó csipketrikós meg a kék ruhás bolond meg a helyes fickó; sírós belsőkerti naplementéket látok, amikor nem is láttam igazán, valamikor, amit nem is akarok tudni, mikor; néha ismerősöket láttam, néha nem, és már a beiratkozás napján a vészkijáraton távoztam, amin most kedvem lenne visszamenni, ó jaj nekem, és persze arcokat, apám, mennyit, még a kisboltban is a tanárokat látom, akkor is, ha csak hasonlóakat, és arról fantáziálok, mi lehet  a kocsmában, mert én kajak nem jártam oda, csak túl savanyú limonádéért nagyon ritkán, és ott a lampionok alatt botladoztam haza az árnyékos lépcsőn.