Lepke

Arany János: A lepke Zöld lepke, mint hulló levél, melyet tovább legyint a szél, nem száll virágot lepni meg, csak lenn, az út porán libeg. Nincs feltünő bársony meze, csilló-pora, fény-lemeze; virágkorát most éli bár: oly színhagyott köntösbe’ jár. Volt napja, volt, négy, tán öt is, hogy izlelt ő szerelmet is; most a jövőnek hint magot; nem fél, hogy a láb rátapod. Szegény! Ha rátoppantanék, pusztulna ő s egy nemzedék; de oly bizalmas ott alant: mért bántsam a kis gondtalant?… Élj, lepke! éld múló nyarad, ha még egy-két napod marad: jöhet vihar nagy-hirtelen, s megfagysz esőn, hideg szelen. Köszönd, hogy már tekintetem földhöz lapúl, nem föl vetem: ha bátran még fenn hordanám, rád is tiportam volna tán. Mért nézzek a magasba fel? E szép világ: egy köd-lepel; nem látom az ég madarát, csak téged itt s útam porát. Nem a pacsirtát, aki szánt; a napnak áldott fénye bánt; de az anyaföld szintelen lakóján megnyugszik szemem. Sorsom pedig, s egy méla gond egemből már a földre vont; de nem remény-magot vetek: azt nézem: hol pihenhetek?

Ady Endre: Megöltem egy pillangót Megölök egy pillangót, Óh, áldott isteni perc, Szent kéje az ölésnek: Minden gyűlöletemért Hal meg e szines féreg. Ki várja a holnapot: Igy várja azt a holnap. Vágjon elé a halál Minden boldog mosolynak, Szakadjon meg az erő, Kezdetén nagy vívásnak, Ne legyen víg lakoma Az élet mindig másnak. Tűz legyen minden arany, Minden boldog csók méreg. Szárnyad van, csapkodsz, örülsz? Hát ezért öllek én meg. S boldog vagyok, mert öltem.

Egzisztencialista vagyok; szerintem mindenki a saját sorsának a kovácsa. Mindenki maga dönti el, mit tesz, vagy esetleg mikor nem tesz semmit, és attól fogva, hogy nem rólam van szó, alapvetően őrá tartozik a dolog. Magammal azonban nem olyan egyszerű kibékülni. Rengeteg kompromisszumra van szükség, hogy úgy legyek, ahogy most vagyok, és igen, mások véleményére, más sémákra is. Szívesen hallgatok a szeretteimre, de ugyanakkor határozott is vagyok, mert az élet nem adott nekem egyszerű, egyenes utat, és enélkül bizony járhatatlan - arról nem is beszélve, hogy az élet ezzel együtt olyan érzékenységet adott, amiért minden második lépésben mintha kavics állna a talpamba. Egyszerűen nem tudok megállni azért, ami nem fontos, vagy ami fájdalmat okoz, éppen elég, hogy megyek, megyek, minden áron megyek. Aki jön velem, azzal boldogan elcsevegek. Aki megkérdezi, hogy vagyok, annak elárulom, hogy fáj. Annak a kevés embernek pedig, aki odalép hozzám és hagyja, hogy a vállára nehezedjem, egész életemben hálás leszek.
Már rég megtanultam, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni, de valamiért igazán csak most eszméltem rá, hogy én is ember vagyok, magamat se tudom megváltoztatni. Vannak napok, amikor nagyon fáj, ilyenkor kicsit meg kell állni. Vannak kudarcok az élet új területén, amik miatt néha le kell ülni, pityeregni kell. Nem számít, hogyan, de fel kell jutni a hegyre, és menni kell, hogy feljuss.
Azt mondtam, hogy minden második lépés nehéz. De minden első könnyű. Ezt hajlamos vagyok elfelejteni, amíg egy jókor jövő kirándulás újra eszembe nem juttatta. Remélem, idővel majd sikerül így gondolkodnom. És hogy miért a lepke? Mert mindenkiben, többek között bennem is bennem van a két vers ellentéte. Néha jó lenne a második vers alapján ártani, bosszút állni - de aztán valahogy mindig az elsőnél lyukadok ki, és ezért alapvetően jó embernek tartom magam.
U. i.: A mai kiránduláson megmentettünk egy lepkét.