Amikor elkezdtem az évet, nagy Terveim voltak, nagy kezdőbetűvel. Mindent, mindent kékben és lilában láttam. Szerettem a kerek formákat, a lámpáról visszajátszó fura foltokat. Meglágyult a stílusom. Elhatároztam, hogy változtatok a körülöttem lévő világon.
A körülöttem lévő világ nem egy olyan dolog, amit egyszerűen meg lehet ítélni, főleg úgy nem, hogy én benne élek. Nem tudom, változtattam-e a világon, azt azonban biztosan tudom, hogy ti változtattatok rajtam. A barátaimról beszélek - a szerzettekről és a már meglévőkről, a régiekről, akik néha még visszajárnak, és azokról, akikről a legnagyobb szükségben derül ki, hogy fantasztikus emberek. De voltak járókelők is, akik megmosolyogtattak, például az ismeretlen, aki szerelmet vallott nekem, az üldözött csíkos cipők (emlékeztek?). Külön köszönet Williamnek, Sissie-nek, és azoknak a belőlem kiinduló lelkeknek, akik összetartottak, és elvonták a figyelmemet. És a könyveknek. Köszönöm a könyveknek. És a kanapémnak, ez nagyon fontos. Meg a két kis kaktuszomnak. És persze a családomnak...
És külön bekezdést szeretnék hagyni az egyetemnek. Rossz hetek után kegyetlen dolog volt visszamenni az emberek közé. Szerintem amíg élek, eszembe fog jutni az az érzés, mikor beültem egy ilyen nehéz hétfői napon az óráimra, földre rántott lélekkel, és csak hallgattam. Nem voltak lelkesítő üzenetek, amiket próbáltam kimarkolni a tanárok szavaiból, és meggyőzni magam, hogy jobb lesz. Valami egészen más volt... Valami távoli, tiszta és tökéletes volt. Tudomány volt, a szavaké, amiket úgy szeretek. Nem tudom, mi lesz velem, ha befejezem a magyar szakot, de azt sem tudom, mi lett volna velem akkor - nélküle.
Most minden sárga és sötét, mint azon a hóeséses estén. Ez az év nem volt jó. Már félek kimondani bármi ilyesmit, mert rám
szakad a mennyezet. Szakadt rám így is elég dolog. Ez életem legrosszabb
éve. Írtam terveket, évösszesítőt - még nem néztem bele. Most nem merek tenni semmit. Most megvárom, míg elmúlik. Nem fogok a jövőről írni, mert minden, ami ebben az évben leírásra került, meghiúsult.
Úgyhogy egyelőre nem akarok semmi motiválót írni. Legyen elég annyi, hogy az évnek csak az egy részében megy le korán a nap. De akkor is van villany. És ha az égő kiég, teszel új égőt. És ha elfogy, bemész a boltba, és veszel újat. És ha nincs pénzed, elmész dolgozni, és szerzel rá pénzt. És ha elmegy az áram, visszakapcsolod. És ha kikötik, elmész és visszakapcsoltatod.
Nem ülhetsz a sötétben. Kifogás nincs.
Hmm... azt hiszem, amiket mostanában írsz, az maga a szinesztézia...:) :) egyik érzékelésről ugrálsz a másikra, próbálgatod hogy melyik a kifejezőbb, melyik hatol csak egy kicsit az elevenbe hogy elviselhető legyen, melyik csíp a legkevésbé. Érdekes figyelni, bőven lehet gazdagodni belőle.
VálaszTörlésIgazán megérdemelnél egy a mostaninál százszor jobb évet, és remélem sikerül majd úrrá lenned mindazon, amin úrrá kell. Örülök neki, hogy nem adod fel, és tisztelem, hogy majdnem az első dolog, ami a bejegyzésben eszedbe jut, az a hálád kifejezése mások felé.
Nagyon érdekes, amit az egyetemről írsz... elsőre nem is tudtam kibogozni, hogy jön ide a tiszta tökéletesség. Picit olyan, mintha legomboltál volna pár réteget az egyetemi létezésedről, és most eljutottál volna a lényegéhez: azért vagy ott, mert máshol nem is lehetnél. És ha másba nem is, legalább ebbe tudsz kapaszkodni. Van egy talpalatnyi helyed a világban, és ez épp egy talpalatnyival több, mint amennyi nekem van... :D :D
"Sötét és sárga"... nem tudom összeegyeztetni. Nagyon érdekes... csak utánanyúlni tudok, de megragadni esélytelen. Megértem, hogy nem mersz tervezni, én sose merek.. de bízom benne, hogy tartasz valamerre.
Ami pedig az égőket illeti... magam sem fogalmazhattam volna meg jobban. "Nem ülhetsz a sötétben. Kifogás nincs." Ezt nem ártana megszívlelnem....
Köszönöm szépen a kedves szavakat, nem is tudom, mit mondjak rájuk! :) Én a szinesztéziát valahogy úgy élem meg, mintha megpróbálnék mindent átkarolni egyszerre, ami az adott területen eszembe jut, de nem jutok ahhoz az örömhöz, hogy igenis megfogtam valamit. De hálásnak még mindig hálás vagyok, és ez egy biztos pont az egészben :D
VálaszTörlésAz egyetemről most először próbálom megfogalmazni az érzéseimet, ezért furcsa egy kicsit még a koncepció. Nem saját magamnak érzem az egyetemet, vagy a tudást, amit átad, hanem inkább azt érzem, hogy a tudás eleve van és töretlen, és ha én nem lennék ott, akkor is pont ugyanolyan lenne. És ha minden erőmmel azon vagyok, hogy visszarángassam magam az emberek közé a személyes fájdalmaktól terhesen, akkor az tölt fel, ha egy darabig nem én vagyok a téma, vagy még csak nem is emlékeztet a téma engem saját magamra, hanem nem törődik velem. Néha a nem törődés még jobban esik, mintha körülzsongna az aggodalom.
Biztos vagyok benne, hogy te is megtalálod majd a helyedet! :) Csak tarts ki!
Minden tart valamerre, mert rezegnek az atomok. Öt perc egysoros megvolt :D Rezegjél! Nincs kifogás!